ötödik rész

Levegőt elfelejtettem venni, mikor megpillantottam Davet. Persze nem voltam az a fajta rajongó kislány, de a szemfényvesztőket láttam, és mikor megrendezték a halálát könnyekkel küszködve dobáltam mandarinhéjat a tv-nek. 

- őő. Helló?- zavartan leültem szembe vele ( hatalmas ez a kocsi, tök brutál), ő pedig félmosollyal az arcán bólintott.- te is velünk utazol? - újra bólintott. Közben Lea is leült mellém, ő pedig kitágult pupillával fürkészte a fiút.- És beszélni is tudsz? - felnevetett.

- Igen. Dave vagyok.- majdnem mindketten rávágtuk, hogy tudjuk, de aztán átfutott az agyunkon, hogy így hátha másabb lesz velünk, így egymásra néztünk és csak mosolyogtunk.

- Én Lena.- hatalmas mosoly vette át az uralkodást az arcomon.

- É...én meg Lea. Azt hiszem. - rám nézett újra én meg homlokon csaptam magam.- Igen egész biztosan Lea a nevem. - kihúzta magát, büszke volt, mert ki tudott egy teljes mondatot mondani. Halkan felnevettem.

- És mi jót csinálsz itt? - ránéztem, próbáltam az aranyos tekintetét állni. De amúgy Lea hamarabb lestoppolta, még ha nem is mondta. Ami gáz. Na mindegy.

- Pihenek. - a lábával idegesen dobolni kezdett, és kifelé nézett az ablakon. Biztos voltam benne, hogy nem csak pihent, de ráhagytam. 

-Értem. És... és milyen itt élni?- próbáltam beszédtémát találni, ám egy híresség és köztem nem tudom mi lehetne egy jó kis téma.

- Én szeretek itt élni. Ti nem?

- Méé.. még csak most költöztünk..i..ide.- Lea hangja újra és újra elcsuklott, és ezt Dave is észrevette. De ő egy mosollyal elintézte magába.

- Értem. -bólintott.- amúgy nagyon jó veletek társalogni,meg aranyos,hogy ennyire izgultok, de ha nem haragudtok meg, akkor inkább csendben bámulnék és pihennék.

-Hát persze. -bólintottunk. - a kérésének eleget tettünk,és bár nem beszéltünk Leával mindketten láttuk egymásom,hogy mennyire elvarázsol minket ez a pasi. Nem csak, hogy jól nézett ki, de kedves is volt, és ahogyan kifelé bámult, mindketten majdnem beleolvadtunk az ülésbe.

Amikor megérkeztünk a házhoz, nem örültünk neki, de próbáltuk leplezni.

-Hát, akkor szia.- integettem, Dave meg egy mosollyal és egy bólintással intézte el az egészet. Lea idegesen kezdett kalimpálni,amit persze ő integetésnek szánt, ám úgy nézett inkább ki,mint egy éhes láma, aki előtt himbálódzik az étel. Gyorsan elhúztam a kocsi mellől  , és még utoljára intettem egyet a sofőrnek.

Berángattam a házba, és egyenesen a kanapéra löktem.

-TE IS LÁTTAD MILYEN KURVA HELYES?- a testvérem teljesen kikelt magából,még sohasem láttam ilyennek. 

-Igen, és azok a szemek. Teljesen elolvadtam tőlük.- leültem mellé.- de úgy viselkedtél,mint egy idióta.

-Tudom.-hatalmasat sóhajtott,mintha sírni készülne, de mosolygott.- annyira zavarban voltam. De vágod,hogy az enyém?

-Igen, megéreztem ,hogy te stoppoltad le előbb.-elhúztam a számat.- de sebaj, itt annyi a jó pasi,hogy biztos találok egyet én is.

-Te.- Lea szeme teljesen kikerekedett, és úgy nézett ki,mint aki szellemet látott.

-Na mi vaaaan?

-Azt hiszem,Dave napszemüvege akadt bele a szoknyámba. - mindketten szemügyre vettük a kis tárgyat amit Lea előhúzott. Természetesen ez is szexi volt. 

-Biztos szexin állhat neki.-gondolkodtam el.-vigyük neki vissza.

-Jó ötlet!

negyedik rész

Mint ahogy kiderült, apu tényleg a konyhában volt. De valamilyen varázslattal - nem lehetett más - átteleportáltatta magát a stúdióba, és behívott minket, hogy meglessük, hogy is zajlik ez az egész. Mikor beléptünk a kapun, először megállított minket két kidobó, és kérdezték ,hogy kik vagyunk, mert oda csak illetékesek mehetnek be. Mi pedig meg sem bírtunk szólalni. Annyira vicces volt és egyben ijesztő az a két ember, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, ezért inkább kussoltunk. A két "úriember" kicibált minket a helységből. Kénytelenek voltunk felhívni aput, aki csak a harmadik próbálkozásnál vette fel, akkor is idegesen. Mindegy. Szóval megkértük, hogy jöjjön ki értünk, mert nem engednek be. Mikor már apuval mentünk befelé, a két pajtink azt hitte, hogy mi megzsaroltuk aput, hogy vigyen be minket. Még apunak sem akartak hinni. Aztán elő kellett halásznunk az igazolványokat, hogy mi tényleg egy család vagyunk-e, vagy hazudunk. Csodák csodájára, tényleg rokonok vagyunk. Mikor nagy nehezen elengedtek minket, bementünk a forgatás helyszínére. Nagyon király volt. A háttér zöld volt, mert a filmbeli helyszínt majd számítógéppel fogják odaszerkeszteni. Megmutatták, hogy kell. Mondjuk nekem sikerült lefagyasztanom a rendszert, ezért a forgatást is újra kellett kezdeni - ha valamit nem rontok el totálisan, nem is én lennék Lea Harmsworth -, de szerencsémre nem haragudtak az ott dolgozók... annyira.  Mivel ma volt a „Nagy Költözés”, eléggé ki voltunk fáradva, így nehezebben viseltük a több órás semmittevést. Jó leánygyermekekhez híven elkezdtük nyúzni aput, hogy mikor érünk haza, mikor indulunk, had menjünk haza egyedül, unatkozunk, és a többi, és a többi. Tudjátok. A lényeg, hogy nem volt hajlandó hazaengedni minket, csak abban az egy esetben, ha az egyik színész sofőrje haza nem dob. Ennek mind a ketten nagyon megörültünk. Azon kaptuk magunkat, hogy azon agonizálunk, hogy melyiket kérjük meg, hogy elvihessen. Olyan jó lehet, ha van egy saját sofőröd. Szóval a bőség zavara miatt apu és bevitt minket a garázsba, mondta, hogy válasszunk egy autót, és majd idehívja nekünk a hozzátartozó illetékest, csak siessünk, mert így is „apuci két kicsi lánykája” miatt szünetel a forgatás. Végül egy személyre szabott, tök egyedi Hammert választottunk. Négy különálló autóból lett összeszerelve. Lena-t nem igazán hatotta meg, de engem lenyűgözött a látvány. Nem igazán értek az autókhoz, de a Hammer-ről és a Jaguar-ról mindent tudok. Vissza térve, mikor odajött egy kopasz néger, mind a ketten megilletődtünk. Bemutatkozott, és kiderült, hogy Johannes-nek hívják, de barátoknak csak Hannes. Azt is mondta, hogy mi hívhatjuk csak Hannes-nak, mert nagyon kedvesen és tisztelettudóan viselkedünk vele, ahhoz képest, hogy ő „csak” egy sofőr. Nagyon aranyos volt. Kiderült, hogy ő is, mint én, szereti a hip-hop-ot, ezért rábeszéltem, hogy hallgassunk a kocsiban Tyga-t. Hannes erre azt mondta, hogy „látom szereted a jó kis nigga zenét yo”. Ezen mindenki nevetett, ami nem meglepő, hiszen, ha belegondolunk, hogy ezt egy afroamerikai mondta, igazán mulattató a helyzet. Mindez még a parkolóban volt, mielőtt még beszálltunk volna a kocsiban. Új barátunk - akivel később számot is cseréltünk, hiszen csak 26 éves volt, és nagyon jóba lettünk - ezt úgy nevezte, hogy „ismerkedjünk meg egy picit, mielőtt egy óriási dugóba keveredünk és ott seggelünk kínos csöndbe burkolózva”. Igaza volt. Ám amikor elindultunk volna, a leghátsó ülésen az egyik illetékes ült, ami elég meglepő volt, hiszen neki nem a garázsban kellett volna bujkálnia, hanem apával valamelyik teremben. Név szerint Dave Franco – aki egyszer biztos, hogy feleségül vesz.

harmadik rész

A szobám tele volt könyvekkel. Körülbelül négy polcnyi új regény várakozott rám. A lélegzetem teljesen elakadt, és csak azon kaptam magam, hogy Leának kiabálok. A testvérem azonnal berohant , és ő is eléggé meglepődött, de a szája a füléig ért.

- Ráadásul egy életnagyságú Cory poszter van a szekrényemben. - odahúztam a ruháimat tároló helyhez, és kitártam. A szája elé kapta a kezét, és a szemei megteltek könnyel. Ahogyan ránéztem én is elkezdtem könnyezni. 

-Ez..

- Gyönyörű. - szokásunk volt befejezni egymás mondatait, hiszen attól mert nem ugyanúgy néztünk ki, még ikrek voltunk, és ismertük a másik gondolatait. 

- És apa tudta, hogy szereted a Gleet. - egy kövér könnycsepp kigördült a szememből, de azonnal le is töröltem. - És azt is, hogy imádod Coryt.
- Tudom. - helyeseltem. - annyira figyelmes volt tőle.
- Még sosem volt ennyire figyelmes a szobánkat illetően. - Lea arcán láthatóan örömkönnyek díszelegtek, és közben a mosolya levakarhatatlan volt.
- Valószínűleg érezte, hogy már mi is unjuk az egész dolgot.
- De tudod mit tudtam meg? - a hirtelen téma váltása meglepett, ám izgalommal ültünk le az ágyamra (amin amúgy Glees ágynemű volt, szóval éljenek az érett húszévesek).
- Na mit? - próbáltam a hatalmas szemeimmel hatni rá, hogy minél hamarabb mondja a hírt.
- Apa is ott lesz a szemfényvesztők második részének forgatásán. - elkezdett tapsolni, de én kicsit lelankadtam.
- És mi az a szemfényvesztők? - tapogatóztam.
- Fogalmam nincs.- visított fel.
- És akkor miért örülünk neki ennyire?
- Mert ez nagy film, nagy hírességekkel, sok-sok ügynökkel akik talán felfedezik szépségünket.- röhögve oldalba böktem.- Na de komolyan. Attól, mert nem nagyon ismerjük a szereplőket, sok rajongójuk van és ha posztoljunk twitteren a dolgokat, majd ott fognak bálványozni minket. - még hangosabban felnevettem, oly annyira, hogy leestem az ágyról.
- És majd mi leszünk a nagymenők igaz? - a hasamat fogva fetrengtem az egyébként zöld, bársonyos, szőrös szőnyegemen.
- Így van. - bólogatott hevesen.- és ha lesz több ezernyi követőnk, majd csinálunk képeket  a színészekkel, hogy  " az én édes drágaságom". - nem bírta tovább, ő is leterült a szőnyegre és röhögni kezdett.
- És majd mindenki velünk akar barátkozni. - elkezdtem csikizni a hasát, mire még hangosabb vihogásba kezdett. Majd ő kerekedett felém, és ő is csikizni kezdett.
- Ne...nehhheeeeeee...- fuldokoltam a nevetéstől, de rég volt már, hogy ennyire felszabadultak lettünk volna.
- Mert mi lesz?- még gyorsabban próbálkozott , de kitértem előle és begurultam az ágy alá. (igen befértem, nem mert én voltam olyan kicsi,hanem az ágy olyan magas.) Miután megígértettem Leával, hogy békén hagy, és biztonságosnak láttam a terepet, kikúsztam.
- Te, tudod mi a fura? - teljesen komoly arccal bámultam rá, és erre ő is megrémült.
- Mi?
- Ez a szőnyeg olyan, mint egy nagy puha maci. - újra elnevette magát. Mindketten fetrengeni kezdtünk, amelyet a telefon szakított meg. Elszaladtam érte, majd olyan gyorsan vissza is tértem.
- Apa kéri, hogy menjünk be a stúdióba.
- Apa nem a konyhában volt eddig? - lepődött meg.
- Nem tudom. -megrántottam a vállamat. - most a stúdióban vár.

második rész

Holnap költözünk. Végre. Újabb hely, újabb lehetőség. Lena miatt kicsit zaklatott vagyok, de inkább elrejtem. Mint mindig, mindent. Az igazság az, hogy Los Angeles-hez nagyon sok reményt fűzök. Részben örülnék néhány barátnak; vagy legalább egy-két ismerősnek. Meg nem lenne olyan rossz dolog, ha apu elvinne néhány forgatásra. Sőt, nagyon király lenne.
-Lena! Lena! Lena, nem hallasz? Lena, gyere már át! - próbáltam túlüvölteni a zenét, de mivel nem kaptam vissza jelzés húgom részéről, gondoltam nem sikerült.
A zene ütemére táncoltam - vagy valami olyasmi -, mikor Lena berontott a szobámba. Pattogott egy picit, hogy miért ordít a zene, meg hasonlók, de aztán velem együtt táncolt az I See Fire-re. Jó volt, hogy egy picit ő is ellazult. Mikor visszament a szobájába, úgy döntöttem, hogy pihenek egy picit. Lekapcsoltam a zenét, rádőltem az ágyamra, és csak néztem ki az ablakon. Pár perc után meghallottam, hogy a húgom sír, ezért rögtön átmentem az ő "birodalmába". A földön ült, és a Glee-től hallgatott egy számot. Leültem elé, és megbeszéltük, hogy minden rendben lesz, és megint elmondtam neki, hogy mi sosem leszünk szétválasztva.  A sok csalódás és költözés után természetes, hogy tart attól ,hogy mindenkit elveszít, de tudnia kell, hogy én mindig ott leszek neki, akármi van.
Lassan de biztosan visszamentem a szobámba - mikor már megbizonyosodtam róla, hogy Ő rendben van -, majd mivel már eléggé késő volt, lefeküdtem aludni egy meleg zuhany után. Másnap reggel korán keltünk, mégis kipihentnek éreztem magam. Mindent bepakoltunk a kocsinkba, és a költöztető furgonba, vagy kamionba, vagy mi volt az, és elindultunk az Angyalok Városába. Gyönyörű hely. Mikor befordultunk a házhoz, láttam Lenán, hogy már ő sem ellenzi ezt az egészet annyira. Aput hátrahagyva rohantunk be a házba, hogy megkeressük a szobánkat. Apu azt mondta, hogy az ajtónkon van a nevünk. Először azt hittem, hogy viccel, de mikor megláttuk az egymás mellett lévő szobákat, amin a nevünk volt, megdöbbentem. Graffitis betűkkel volt ráfirkálva az ajtómra. Szuper volt. Mikor benyitottam, teljesen letaglóztam. A szobám kék volt. Sötét kék. Nagyon állat. az egyik sarokban volt fehér festék, ami alatt egy cetli volt. Mikor felvettem, hogy meglessem, mi áll rajta, apu csúnya kézírásával találtam szemben magam. Nagy nehezen kibogoztam, és ez állt rajta: "Fess, firkálj, amit csak akarsz. De, ha elbaszod, akkor benézted. :) Ui.: nagyon szeretlek, Kincsem" Kis üzenetével nagyon nagy mosolyt csalt az arcomra. Régen hallottam már tőle, hogy Kincsem-nek szólított akármelyikünket is. Mióta anya elment, fél kimondani ezt a szót. Azzal magyarázta, hogy a kincseket meg kell találni, ami nehéz feladat, viszont könnyen elveszíthetjük, ha nem figyelünk rá. Apu a munkája miatt nem sokat tudott a családunkkal foglalkozni, ezért anyánk úgy döntött, hogy keres magának egy jobb családot... Igazából már nem bánt a dolog, hiszen hárman nagyon jól elvagyunk.
-Lea, gyere át gyorsan! Ezt nézd meg! Gyere már! - mikor meghallottam Lenát, rohantam, és mikor beléptem az ajtaján, nagyon megörültem a látványnak.

első rész

A nővérem már megint nyúzta az idegesítő zenét a szobájában, ráadásul tetőzte azzal ,hogy énekelt is hozzá. Dühösen átbaktattam a szobájába, és természetesen ő annak közepén táncolt, és még a fenekét is rázta hozzá.

- Te meg mi a jó szagú kecskét csinálsz itt? - csípőre tettem a kezeimet, és gúnyos mosollyal meredtem rá. Természetesen nem ez volt az első alkalom, mikor így találtam rá, így meg sem lepődött. A zene ütemére egyre előrébb jött, és berántott az ajtóból. 

-" AND I SEE FIRE..."- üvöltve énekelte Ed Sheeran slágerét, és befogott keringőzni. Nem bírtam tovább, és hangosan felnevettem. Pár percig még folytattuk az ugrabugrálásunkat, de egy idő után véget vetettem neki.

- Nagyon örülnék, ha hagynál olvasni. - karba tettem a kezeimet, és próbáltam szigorú tekintettel kinyírni. Persze, egyáltalán nem hatott, túlságosan is ismert.

- Már megint mi ennyire fontos, hogy elolvasd? Én is szeretek olvasni, de Lena kicsit élnünk is kell. Holnap költözünk! - majd mintha a High School Musicalben lenne, felugrott egyet és visongani kezdett.

- Miért vagy ennyire izgatott a nyamvadt költözés miatt? 20 év alatt megszokhattad volna már, hogy mindig új helyre utazunk. - kicsit enyhült az ábrázatom, mert engem ahelyett, hogy feldobott volna a folytonos hurcolkodás, inkább egyre jobban lelombozott.

- Mert ez LA. Ott még sosem laktunk. És itt a rengeteg híresség...

-Akikkel nem fogsz összetalálkozni csak úgy az utcán. - fejeztem be a mondatát. - Attól, mert apánk producer, még nem leszünk feltétlenül celeb- barik.- hangos nevetésbe kezdett.

- Te honnan tudsz ilyen szavakat?

- Olvasok ám én netet. Meg azért ennyire begyepesedettnek ne nézzél már.- megvontam a vállam, majd egy száznyolcvan fokos fordulattal megfordultam , és kiléptem a szobájából, vissza a sajátomba.

Már minden be volt dobozolva a laptopomon, és egy darab könyvön kívül.

Leültem az ágyamra, és felkaptam a kezembe a könyvet, melynek a borítóján díszes betűkkel szerepelt a "The Lord of the rings" cím. Belelapoztam, és mélyen magamba szívtam a kissé használt könyv illatát.

 Egy ideig még elgondolkodtam , hogy mennyire is fog hiányozni nekem a környék, a ház, és barátaim is, de rájöttem, hogy hiába bánkódom, úgyis költözünk. Attól mert Lea ennyire örült , én még szánalmasabbnak éreztem magamat, hogy én nem. Elővettem a telefonomat, és max hangerőn hallgatni kezdtem Glee- Total Eclips of the heart c. számát, és bőgve ordítottam a szereplőkkel a dalszöveget. Leültem a földre, mintha én lennék Rachel, és elnyúlva ordítottam a refrént. " And i need you now,tonight. and i need you more than ever..and if you only hold me tight we'll be holding on forever....."

- Attól mert itt vergődsz, még nem lesz jobb. - ezúttal Lea jött át, és ő álldogált az ajtóba. - holnap indulunk , és ezen már nem változtathatsz. 

- De én itt akarok maradni. Szeretem a sulit, szeretem a környéket és minden mást is itt. - leült elém és letörölt egy szaladásnak indult könnycseppet az arcomról.

- Én is hidd el, de alkalmazkodni tudni kell.

- De én nem akarok.- egy hangosan csaptam a földre, és újra sírni kezdtem. - Egyszer ő alkalmazkodhatna hozzánk.- ezzel természetesen apánkra céloztam. 

- A munkája miatt nem teheti. És csakis miattunk dolgozik, te is tudod.- lehajtottam a fejemet, de egy bólintással jeleztem, hogy értem mit mondd. - és lehet épp összeismerkedsz valami helyes palival, akinek majd gyerekeket szülhetsz.- elmosolyodtam, de a könnyeim még mindig folytak.

- Én senkinek sem szülök gyereket. - mindketten felnevettünk, majd szorosan magához ölelt. - Mi lenne velem nélküled Lea? - szipogtam. - Tudod, mi sohasem válunk majd el. Ugye?

- Ugye.